Karrierváltások: Kerozingőzből a csokoládéillatba

A Dantoni Chocolate üzletágvezetője a Budapest Airport biztos HR-vezetői pozícióját, remek főnököt és csapatot, no meg, ahogy mondja, a reptér különleges, keronzinglória övezte légkörét cserélte fel a csokoládéillatú bonbonkészítő műhelyre.

Hogy miért éppen erre? „A csokoládékészítésben egyszerre van meg a kreativitás és a kézműves munka élménye, öröme. Sokkal komplexebb, mint azt sokan gondolják. Igazi kihívás” – mondja Dalma, aki senior HR business partnerként dolgozott a Budapest Airportnál, amikor 14 év után váltott.

„Nem volt könnyű meghozni a döntést. Remek volt a társaság, és megvolt a szabadságom. Lehetőséget kaptam, hogy új dolgokat találjak ki, és megbecsült tagja voltam a vezetői csapatnak. Kihívásokban sem volt hiány. Nem csoda, hogy annyi évet töltöttem ott. Aztán mégis azt éreztem, hogy kicsit sok lett. Nem nevezném kiégésnek. Egyszerűen kezdett hiányozni az a lendület és inspiráció, amely korábban hajtott. Egyre gyakrabban jutott eszembe, hogy kellene még valami mást is csinálni. Hiába voltam ismert egy bizonyos üzleti, szakmai körben, ki akartam próbálni magam egy egészen más területen. ’Van még más világ ezen kívül. Nézzünk körül’” – mondogattam magamnak. „Akkor már fél éve volt, hogy elkezdtem a munkát Szabó Andrea karriercsoportjában. Egyfajta löketet, plusz energiát kaptam, és azt a bizonyosságot, hogy tudok más irányba fejlődni. Persze, nem volt könnyű továbblépni. Ha az ember sokáig dolgozik egy nagy és biztonságot adó szervezetben, rendszeres fizetést kap, akkor hajlamos belekényelmesedni ebbe a helyzetbe. Végül még két hónapot maradtam, hogy minden szálat elvarrjak, de jó néhány volt kollégámmal a mai napig tartom a kapcsolatot. A kilépés után még hagytam magamnak fél évet, pihenésre, feltöltődésre, mielőtt belevágtam a csokoládégyártásba: hátradőltem, kilazultam, gondolkodtam a folytatáson. Természetesen nekem is eszembe jutott, hogy ilyen szakmai múlttal coachként folytassam, de azt hiszem, és ezzel nem akarok senkit sem megbántani, csokoládéművesből még mindig kevesebb van, mint coachból, és én valami teljesen újba szerettem volna fogni. Így sem volt egyszerű. Emlékszem, az első reggel belenéztem a tükörbe, és annyit mondtam: ’Jó reggelt Főnci’, azaz Főnök. Mert, hogy attól a perctől én magam lettem a saját főnököm. Eleinte persze folyton az kavargott a fejemben: ’Na, jó, de hogy fogom megoldani ezt az egészet?’ Kit hívok fel, ha valamire szükségem van?’ Ilyenkor az ember szükségszerűen egy személyben lesz marketinges, jogász, pénzügyi szakember, és még sorolhatnám… Nem beszélve arról, mi mindent kell beszerezni: eszközök, élelmiszeripari engedélyek, tanúsítványok, stb… A csokimanufaktúra egyelőre kisvállalkozásként fut, és viszi az időt, energiát, mégsem bántam meg egyetlen percig sem, hogy váltottam. A visszajelzések, valamint az egyre szaporodó megrendelések azt mutatják van igény a prémium minőségű, kézműves csokoládéra és bonbonra.

Visszatérve a karriercsoportra, először bennem is, ahogy a többiekben, az motoszkált, hogy jó helyen vagyok-e. Nyolc ember, egészen más háttérrel. Miután megosztottam a többiekkel a saját történetemet, és a saját dilemmámat, és jöttek pozitív megerősítések, más-más nézőpontokból láthattam magam és a helyzetem. Mindezt egy biztonságos, támogató közegben. Ugyanilyen közeget biztosított a családom, akik nélkül nem tudtam volna megtenni az első lépést.”

Kíváncsi egy másik érdekes karriertörténetre? Kattintson ide!

Fontos kérdések

Ha foglalkoztatja a karrierje, illetve a továbblépés, érdemes válaszolnia a következő kérdésekre:

1.      Képességek: Mihez értek most?

2.      Értékek: Mi az, ami fontos, becsülendő a számomra?

3.      Érdeklődés: Mi az, ami valóban érdekel?

4.      Karriermozgató-erők: Mire van igazán szükségem, hogy továbblépjek?

5.      Milyen forrásokra tettem szert a korábbi sikereimből, eredményeimből, személyes fejlődésemből?

6.      Személyes tulajdonságok: Főbb erősségeim, illetve hol kell még fejlődnöm.

7.      A következő lépés: Mi a következő szint, ahova képességben, tudásban léphetek.

Szerezzen speciális, azonnal hasznosítható tudást!

Várhatóan jövő tavasszal indul Robert Nathan, az egyik legelismertebb brit karrierspecialista, és Szabó Andrea akkreditált vezetői és karriercoach, Gestalt-terapeuta vezetésével a következő, angol nyelvű akkreditált karriercoach-képzés Budapesten. A résztvevők saját karriertörténetükkel dolgozva, egy ötfázisú tréningen át új, friss szempontok alapján nézhetnek rá karrierjükre. A folyamat során azonnal hasznosítható felismerésekre juthatnak saját fejlődésükkel, céljaikkal, motivációikkal kapcsolatban. Mindezt két hiteles szakember támogatásával.

További információ, illetve jelentkezés a következő karriercsoportba: aszabo@szaboandpartner.hu